Hírek
Megvalósult álom. 3. helyezés, párizsi díjkiosztó gála.
<<< Vissza
2012-01-11
A tavalyi évben eredményes külföldi szerepléséért a Magyar Köztársaság ORB Kupáinak Díjátadóján Különdíjat kapott Eurosol Racing Team a 2011-es Magyar Országos Rallyebajnokság néhány futama mellett az egyre komolyabb és népszerűbb Intercontinental Rallye Challenge (IRC) sorozat hat versenyén is rajthoz állt. A terveknek megfelelően a Korzika, Jalta, Barum, majd az IRC-ben debütáló hazai Mecsek Rallye-t követően Skócia, végül a Ciprus Rallye-val zárult a nemzetközi szereplés. Az első IRC futamra, a Korzika Rallye-ra már az Eger, Miskolc és egy ausztriai verseny tapasztalatával felvértezve indult a Puskádi – Gódor páros az R/3-as kategóriájú Honda Civic Type-R-rel. Korzika pályái nem hazudtolták meg legendás hírüket és a verseny logisztikáját tekintve sem volt egyszerű. Mivel három helyszínen, Calvi, Corte és Ajaccio környéki pályákon, egyre több gyorsasági kilométerrel, egyre fokozódó terheléssel zajlott a futam, ezért a verseny folyamán az egész csapatot át kellett költöztetni, mondhatni fokozatosan haladtunk Ajaccio felé. A rendkívüli hosszúságú, rengeteg kanyart tartalmazó aszfaltos szakaszok komoly feladat elé állították a mezőnyt. Az IRC-n szokásos kettő pályabejárási lehetőség némi rutinnal elegendő egy használható itiner elkészítéséhez, de Korzikán „első bálozóként” mindenképp tanácsos észnél lenni. A pályabejárás után, ha be is villan egy-egy emlékezetes szituáció, kanyarkombináció, arról már fogalma sincs az embernek, hogy ez melyik napon, melyik gyorsasági szakaszon található. A fantasztikus környezetben a Puskádi – Gódor páros végül 2 pontot szerzett a 2 WD kupában elért hetedik helyezéssel. A Korzika rallye teljesítése már önmagában sikerként könyvelhető el és jó lendületet adott a folytatáshoz. Talán itt szembesülhettek versenyzőink először pályafutásuk során egy gyorsasági szakasz alatt nullára elfogyó abroncsokkal. A csapat második IRC megmérettetése néhány héttel később már az „egzotikus” ukrajnai Jalta Rallye, mindenki számára vadonat új pályáin folytatódott, továbbra is aszfalton. A pályák érdekessége volt, hogy sehol nem volt egyforma széles az út, hol egy nyomsávon, hol pedig autópályányi széles aszfaltcsíkon kellett autózni. Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt az ideális íveket megtalálni és tovább nehezítette a feladatot a folyton változó útminőség és rengeteg felhordás és a szűk erdei részeken szinte állandóan vizes burkolat. Korzika tapasztalatai még elég frissek voltak, ennek köszönhetően is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a Puskádi – Gódor páros. Becsúszott ugyan egy defekt, ami komoly időveszteséggel járt, de a végére sikerült 3. helyen célba érni a 2 WD kupában, ami jelentős előrelépést jelentett az év végi dobogós célok felé, mivel ekkor már az éves összesítés 5. helyén álltak versenyzőink. A Jalta Rallye-t követően sikerült az IRC mezőnynek ragyogóan „összerázódnia”. Miután szinte mindenki ugyanabban a szállodában lakott, a Fekete tenger partján egy mintegy 2500 fős hotelben, a rendezők a verseny után szerveztek egy partit, ahol pazar körülmények között kerülhetett sor „egymás játékos ugratására” a komplett IRC mezőny számára.
A harmadik futam a csapat számára a csehországi Barum Rallye volt, mivel két futam, a belgiumi és az Azori szigeteken rendezett verseny kimaradt. Csehország már ismerős környezetet jelentett, mivel itt már járt a csapat korábban. Talán ez az a futam, ami leginkább hasonlít egy hazai versenyre, bár az adottságok lényegesen jobbak és a táv is az IRC-nek megfelelő, közel két honi futam távja. Mindezek ellenére sajnos a Barum Rallye nem hozott szerencsét. Több defekt is hátráltatta a Puskádi – Gódor párost, sikerül egy helyi lakos kertjébe is beugrani egy kerítésen át. De végül egy műszaki hiba tette lehetetlenné a verseny befejezését és a pontszerzést. Az éves 5. pozíció ennek ellenére megmaradt, bár ekkor már több más párossal holtversenyben. Következett a Mecsek Rallye, amit mindenki nagyon várt, lévén először szerepelt az IRC programban. A verseny a szokásos pályákon zajlott, de az IRC-nek megfelelő távban. A legtöbb pályán mindkét irányban autózhatott a mezőny a két napos verseny folyamán. Talán a szokásosnál nagyobb izgalom lehetett az oka, hogy a Puskádi – Gódor páros kissé hullámzó teljesítményt nyújtott hazai IRC futamán. Defekt is előfordult és néhány, a kelleténél mobilisabb tereptárgy, padkavédő farönk és gumiabroncs is zavarta a párost, ahogy mindenki mást is. A lényeg, hogy az itt megszerzett 8 ponttal már az IRC 2 WD kupa 3. helyén állt versenyzőpárosunk, összesen 25 ponttal, néhány kategória társsal holtversenyben, három futammal a bajnokság vége előtt. Az Eurosol Racing Team számára a kimaradt San Remo Rallye után Skócia volt a következő IRC futam, immár murvás pályákon. A csapat már itt is versenyzett korábban, így nem volt szokatlan a szinte egyfolytában hulló eső és az emiatt rendkívül csúszós pályák. A verseny nehézsége okán másfeles szorzót kapott az elérhető pontok tekintetében. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy a pályák változatos talaja miatt az abroncsok tapadása is teljesen kiszámíthatatlan volt. Minden versenyző, minden csapat a legváltozatosabb „fantázia” vágásokkal próbálta a gumikat alkalmasabbá tenni a minél jobb tapadás érdekében. Nem volt véletlen az északi, skandináv pilóták szárnyalása, hiszen talán őket zavarják a legkevésbé az ilyen extrém körülmények. A Puskádi – Gódor páros, szem előtt tartva a biztos pontszerzést, óvatosabb tempót diktált. Ahogy arra számítani lehetett, többen „elbántak magukkal” a mezőnyben, akik nem mérték fel jól a helyes arányt a gyorsaság és a biztonság között. Végül is bejött, hogy Janiék a biztonságra helyezték a hangsúlyt, hiszen Jalta után egy újabb 3. helyet sikerült IRC futamon szerezni a kétkerekes autók mezőnyében. Ez azt jelentette, hogy bár visszacsúsztak az összesítésben a 4. pozícióba, még mindig komoly esély maradt az év végi dobogós helyezésre. A skóciai versenyen az észt Hondás páros nyert, de Puskádi Janiék kitartó pontszerzéseinek köszönhetően is a Honda már Ciprus előtt megnyerte a márkakupát. Következett az utolsó, mindent eldöntő megmérettetés, a kőkemény, dupla szorzós Ciprus Rallye. A verseny többségében köves, murvás pályákon zajlott, de szinte minden szakaszban volt aszfaltos rész is. Sőt, a verseny második napján az egyik 20 km körüli pályán teljes hosszában aszfalton autózott a mezőny, murvára való abroncsokkal. Az Eurosol Racing Team itt is járt már korábban, egész pontosan tavaly. Akkor ragyogóan sikerült az év talán legnehezebb versenye, hiszen a csapat két Hondával egy második és egy harmadik helyet szerzett a kétkerekes autók között. Az idei versenyen a tét nem volt kisebb, mint az év végi 1 – 3 helyezés, amire Ciprus előtt legalább öt páros pályázott. Miután nyilvánossá vált a rajtlista, az is kiderült, hogy minimum 4. helyet kell a kategóriában szerezni Cipruson ahhoz, hogy a dobogó legalább harmadik foka meglegyen. Ennél jobb év végi helyezésre is volt matematikai esély, de ezzel inkább nem is foglalkozott a Puskádi – Gódor páros. Ehelyett inkább megpróbáltak a szokásosnál is alaposabban felkészülni a nem mindennapi megpróbáltatásokat ígérő versenyre.
Az első szakaszon rögtön alaposan ráijesztett magára a páros, amikor a kb. tízedik kanyarban egy féktávon az autó nem nagyon akart lassulni és sikerült leesni egy szakadékba. Csodával határos módon sem az autó, sem a versenyzők nem sérültek, viszont Barnának ki kellett szállni az autóból, hogy megtalálja Jani számára a sziklák között a pályára visszavezető utat. Óriási szerencse, hogy ez sikerült, mivel itt akár el is szállhatott volna az év végi szép eredmény lehetősége. A továbbiakban még adódott egy komoly probléma a kormány szervóval, ami végig kísérte az egész versenyt. Végül, ha kormány rásegítés nélkül is, de sikerült célba érni a 2 WD kategória 4. helyén, amivel megszerezte a csapat és a Puskádi – Gódor páros pályafutása legjobb eredményét. A 2011-es IRC szezonban Ők lettek az IRC 2 WD kupa 3. helyezettjei, ami hosszú évekre visszamenőleg kiemelkedő nemzetközi eredményt jelent a magyar rallyesport számára. Összességében fantasztikus volt az Intercontinental Rally Challenge sorozatában részt venni, rengeteg tanulást és tapasztalatot jelent az a közel kétezer verseny kilométer, amit Janiék teljesítettek. Mindenkinek kívánjuk, hogy egyszer része lehessen benne! Nagyszerű ellenfelekkel sikerült, baráti hangulatban csatázni, ragyogóan szervezett versenyeken, kőkemény körülmények között. Minden futamon találkozhattunk olyan ötletekkel, figyelmességekkel a rendezők részéről, ami igazán profivá és jó hangulatúvá teszi ezeket a versenyeket és az egész IRC sorozatot. Puskádi János és Gódor Barna december elején Párizsban járt, ahol az IRC 2011. évi díjkiosztó ünnepségén átvehették pályafutásuk eddigi legjobb eredményéért járó serlegeiket. Ezt követően néhány nap múlva már itthon, a 2011-es Országos Rallye Bajnokság díjátadóján szintén elismerésben részesültek. A tavalyi év után ismét elnyerték az eredményes külföldi szereplésért járó díjat. A csapat már nagy erőkkel dolgozik a 2012-es IRC szezonban való részvétel feltételeinek megteremtésén. Jövőre mindenképp visszatérünk!
