Főszerepben a kézifék – Mecsek Rallye 2018

2018. október 24. | Kategória: Hírek

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna évi szokásos hazai rajthoz állása ezúttal a Mecsek Rallye-n valósult meg. Az ERTH idén is igen sűrű nemzetközi programja most tette lehetővé, hogy előtérbe kerüljön kicsit saját maguk, valamint a hazai Közönség szórakoztatása.

A Puskádi – Gódor páros mecseki kirándulása egy ragyogó hangulatú teszttel kezdődött még a verseny hetének közepén. Amellett, hogy szükség volt kicsit visszarázódni a versenyzésbe, remek alkalom volt kicsit kötetlenebb körülmények között találkozni a Barátokkal, Partnerekkel, Szurkolókkal. Az R5-ös Fabia Mecsek Rallye-ra történő finomhangolása közben azért néhány szerencsés jelenlévő picit elfoglalhatta Barna helyét a jobb oldali ülésben.

Maga a verseny túl sok újdonsággal nem szolgált, bár tegyük hozzá: a mecseki pályákat szinte lehetetlen megunni. Akadt azért néhány igazi keskeny erdei szakasz, ami önmagában is komoly kihívás. Azonban a padkavédelem indokával a kanyarok belső ívén elhelyezett 2-300 kilós farönkök további veszélyforrások tömkelegét jelentette.

Sorolhatnánk a közhelyeket: hogy a pálya egyforma nehéz mindenkinek, hogy ez a feladat, meg kell oldani, stb. De azért legyen szabad megjegyezni, hogy az útpadka védelmére Európa rallye pályáin azért jóval humánusabb megoldásokat is láthattunk már, például karózás, szalmabálák, amelyek kevésbé büntetik az esetleges versenyzői hibákat, jóval kisebb kárt okozva is elérik céljukat.

Függetlenül ettől a Puskádi – Gódor páros felszabadultan autózva teljesítette a távot. Ahol csak lehetett, Jani meghúzta a kéziféket, „körzőzte” a kanyarokat, hiszen a hangsúly elsődlegesen a Nézők és saját maguk szórakoztatásán volt. Ez meg is látszott az elfogyasztott gumik állapotán és azok mennyiségén. 🙂

Főleg a verseny második napján nyílt erre alkalom, amikor az igazi mecseki klasszikusok, mint például az orfűi körgyorsasági került sorra. Ekkora már rég feledésbe merült az előző nap egyik kínos szituációja, amit egy méretes farönk kelleténél jobban történő megközelítése jelentette. A kb. mínusz 1 cm-es közelség nem tett túl jót az egyik felni állapotának, amiből egy kisebb darab ott is maradt az erdőben.

Az incidenst követően az autó komfortja hagyott némi kívánni valót maga után, lévén a levegő azonnal elszökött a gumiból, de nem sokkal később maga a gumi is „köddé vált”. A felni megmaradt része kissé szögletes gördülést tett lehetővé, aminek hangját vélhetően nem köszönték meg az erdő lakói.

Ezt az apróságot leszámítva az R5-ös Fabia ezúttal is tökéletesen hibamentesen működött, így Jani boldogan húzgálhatta a kéziféket például az orfűi nagy parkolóban, ahol talán a legnagyobb számban tartózkodtak a még mindig kitartó autósport rajongók.

A Mecsek Rallye-t követően hamarosan újra útra kel az ERTH legénysége. Ezúttal újra Jani és Barna foglal majd helyet a kagylóülésekben. A szlovén bajnokság soron következő futama az Idrija Rallye lesz, ahol a Puskádi – Gódor páros az előkelő 3-as rajtszámmal található a verseny nevezési listáján.

A kifejezetten kompakt futam hét gyorsasági szakaszt tartalmaz, amelyből az első napon az Idrija nevű rövid, mintegy 2,16 kilométeres városi gyorsot kell teljesíteni két alkalommal október 27-én szombat délután 15 órai kezdettel.

A folytatás vasárnap reggel 9 órakor következik további öt gyorsaságival, melyekből a legnagyobb kihívást a két alkalommal is szereplő Zadlog nevű szakasz jelenti majd a maga 16,35 kilométerével. E napon a másik, Dole elnevezésű gyors háromszor szerepel a programban.

A versenyt követő célceremónia nem sokkal 16 óra előtt várható vasárnap. Ekkor már azt is tudni fogjuk, hogyan sikerült Jani és Barna számára az újabb szlovéniai kirándulás.

 

Csökő Zoltán

  

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY ezúton is köszöni Partnereinek és Támogatóinak, hogy lehetővé teszik a csapat számára a csodálatos helyszíneken zajló nemzetközi versenyeken való részvételt.